1. fejezet I.

Mindig, mindenben apám uralmának voltam alárendelve. Egész életemben.  

„A suli szívás. Legyél magántanuló.”

„Egy kis smink sokat dobna rajtad, és talán elintézhetem, hogy bekerülj pár magazinba.”

„A nevelőnő majd megtanít minden fontos dologra, amire az anyád képtelen volt.”

„Ne barátkozz szegény családok gyerekeivel, mert azok mindenben csak a pénzt látják.”

„Jobb lenne, ha a zenére koncentrálnál, nem pedig naphosszakat pingálnál a vászonra. A festészettel semmire sem mész. Túl jó kell lenni ahhoz, hogy bármire is vigye vele az ember.”

„Jó hangod van, Lisa. Ez vigyen előre az életben. Énekelj! Ha annyira jó leszel, talán beveszlek a cégbe. Biztos jövőt szeretnék neked!”

 „Ne ellenkezz, mert én jobban tudom, hogy mi a jó neked!”

„A barátaid csak délután öttől este nyolcig maradhatnak. A fegyelem minden rendje.”

„Lázadozni akarsz? Csak rajta! De akkor ne várj tőlem semmit, édes lányom.”

Egy darabig még tűrtem és tűrtem a számtalan utasításokat, viszont valamikor a tizennyolcadik születésnapom környékén elviselhetetlenné vált számomra apám örökös nyaggatása, a kiosztott parancsok, és az, hogy képtelen felnőttként kezelni. Be kellett látnom, hogy a szemében örökké apuci pici lánya fogok maradni, akit még a mosdóba is kézen fogva kell kísérni. Évekig hallgattam rá, azt tettem, amit mondott, azonban egy idő után minden kezdett sok lenni. Nem akartam az ő elgondolása szerint élni. Ahogy egyre közeledtem a tizennyolcadik születésnapom felé, elhatároztam, hogy életemben először felelőtlen dolgokat fogok csinálni. Elmegyek bulizni. Megrészegedem. Ismeretlen pasikkal csókolózom. Egy éjszaka erejéig élvezem az életet. Táncolok. Szabad leszek! Mindent megterveztem magamban, gondolatban többször is átfutottam a terven… de a lehetséges buktatókat egyáltalán nem gondoltam át. Bizonyára apám erre akart megtanítani. Erre az egy dologra: hogy hogyan boldoguljak úgy az életben, hogy közben megóvom magam a veszélyektől, de élvezem a mindennapjaim.

 A szülinapom estéje egészen remekül alakult. Egy bizonyos pontig, persze. Kitaxiztam egy városszéli kocsmába. A hely nem volt olyan felkapott, de azért elég sokan lézengtek bent. Egy kezdő zenekar valami rémesen lassú zenét játszott, ami kissé andalító volt, de ahogy telt az idő, és egyre több tequilát lehajtottam, a zene is kezdett pörgős lenni, én meg teljesen felélénkültem. Táncoltam. Idegen fiúkkal, akik széles mosollyal kértek fel. Többükkel is odáig fajult a dolog, hogy a kezük a szoknyám alá kezdett becsúszni, vagy a nyakamat kezdték csókolgatni. Minden olyan új volt. Feltérképezetlen. Aztán képszakadás. 

Körülbelül a hetedik pohár tequiláig voltam magamnál. Minden homályos lett, majd… csak úgy… mintha elvágtak volna egy zsinórt… teljes feketeség. És hajnalban arra ébredtem, hogy a hamarosan felkelő nap lilás sugarai cirógatják az arcomat, miközben a szórakozóhely után lévő zsákutcában fekszem a földön, egy hatalmas szemétkupac mellett. A táskám pár lépése tőlem, egy eldobott chipses zacskón hevert, a sálam a csuklóm köré csavarodott, és a térdem előtt pár fényképet láttam letakarva egy összehajtogatott papírlappal. Az ijedtség szétterjedt az egész testemre. Megrémültem. Homályosan elkezdtem kutatni az elmémben, de mindannyiszor csak ugyanaddig és ugyanaddig tudtam visszapörgetni az eseményeket. A hetedik pohár tequiláig. Aztán teljes sötétség. Óvatosan a fotók után nyúltam. A kezem szinkronban reszketett a térdemmel. Én voltam rajtuk. A szemem tele volt részeg csillogással, miközben egy fiú ölelte a nyakamat. Göndör fürtjei a fülcimpámat érték, zöld szeme kutatóan figyelt engem. Mintha csak egy új film kezdő képkockáit láttam volna. Én, egy gazdag apuka elkeseredett, kétségbeesett lánya, akit egész idáig annyi nyomás ért és annyira meg akartak védeni mindentől, hogy sosem volt szabadsága, így felgyűlt benne a dolog, és amikor végre első alkalommal leléphetett, sorra követte el a rossz dolgokat. Kedves leendő szülők! Csak egy baráti tipp: ne úgy bánjatok a jövőbeli gyerekeitekkel, mintha rabok lennének egy börtönben, mert talán éppen ott fognak kikötni, ahol most én vagyok. Egy retkes sikátorban! Emlékek nélkül! Valahol… Várjunk csak! Hiszen arra sem emlékszem, hogy pontosan hol vagyok…

*

A szorosan egymáshoz simuló testek, az üvöltő zene, és a helyiségben kavargó füst mind melankolikus hatást keltett, miközben egy csókolózó pár mellett próbáltam betülekedni a szűk kocsmába. Megszoktam már, hogy mindig ki kell vívnom magamnak a figyelmet. Az emberek általában figyeltek rám, mert az apám megbízta ezzel a csekély dologgal őket, de sosem azért tették, mert igazán, tényleg én érdeklem őket. Sokkal inkább azért, mert búsás pénzt kaptak a figyelmükért. A kocsmában, ahol mindenki szűk csoportokba tömörült, szinte alig pillantottak rám. Én is csak egy lány voltam, egy kis eltévedt, tapasztalatlan lány, aki próbált feloldódni. 

A bejáratnál még utoljára megbámultam magam a kis kézitükrömben: egy kis piros rúzs az ajkamra, elsimít, megszemlél, tökéletesít. Pár, visszafogott fújás a nyakamra a méregdrága, szülinapomra kapott parfümből. Finoman eldörzsöltem a nyakamon, megigazítottam a vörös, testemhez tapadó ruhám. Tíz centis, fekete magassarkú szandálban nem leányálom a járkálás, de sokat dobott amúgy is alacsony termetemen és úgy érezhettem, hogy van tekintélyem. Több szempár vizslatására vártam, a valóságban azonban csak a pultnál üldögélő férfiak szeme villant rám. Elismerő nézéssel díjazták a ruhakölteményem. Kecses léptekkel odaballagtam a kék márványpulthoz, amelyet alulról neonfény világított meg, valamint a szárazjég füstje sejtelmes hatást kölcsönözött az egész helynek. A pult túloldalán, a falon polcok sokasága nézett velem farkasszemet, mindegyiken különféle italok, háttérben az egész falat beborító tükörrel. Csücsörítettem, majd felhúztam magam egy bárszékre. Mellettem a fickó a könyökhajlatába temetkezve aludt, fel sem figyelt rám. A keze lazán a pohara köré zárult, de meg sem rezzent az érkezésemre.

– Kezdésnek egy tequilát szeretnék – mondtam határozottan a pultos srácnak. Szőke haja volt, és meglepően kék szeme. Az arca kisfiúsan kedves volt, majd szélesen elmosolyodott. A kezében egy borospoharat törölgetett, gyakorlott, gyors mozdulatokkal, miközben összehúzott szemekkel rám nézett.

– Megvagy már 18? – suttogta. Futólag kacsintott.

– Tegnap lettem – feleltem büszkén, némi diadallal a hangomban. Kurtán bólintott. Eltette a poharat, és nekiállt elkészíteni az italom. Időközben alkalmam volt végignézni a dugig tömött báron: zenére vonagló izzadt testeket lehetett látni az egész helyiségben. Sötétkék fények villogtak, a terem másik felén pedig egy DJ mixelte a számokat.

– Jó kis hely – duruzsoltam. – Hangulatos.

– Új vagy itt, igaz? – kérdezte, ahogy felém tolta az italt. Biccentve elvettem. Az első korty keserű volt, mondhatni égette a nyelőcsövemet, ugyanekkor jóleső érzéssel árasztott el. Melegség gyúlt a mellkasomban, ami kiterjedt a gyomromra és a végtagjaimra.

– Aha – motyogtam. – Az apám egy idióta seggfej. Tizennyolc évig tartó börtönben éltem, de elhatároztam, hogy kitörök. Szóval itt vagyok.

– Rémes szülők – sziszegte. – Van már tapasztalatom velük.

– Igen? – emeltem rá a tekintetem egy újabb korty közben, ami már simán lecsúszott a torkomon. Kezdtem felszabadulni.

– Be akartak íratni az orvosira – újságolta. – De én nem akartam újraélni az apám életét. Voltak terveim. És ha az a tervem, hogy egy bárban fogok pultosként dolgozni, fogadják el. Ne ők akarják élni az életem, hagyják, hogy magam irányítsam. Vagy legalább néha hozhassak saját döntéseket.

– Igaz – hümmögtem beleegyezően. – A szülők sokszor túlzásba viszik.

– Nem is kicsit – nevetett. A mellettem gubbasztó srác felnyögött, de továbbra sem nézett fel. Csak a göndör fürtjeit láthattam, ahogy a fekete bőrdzsekijének gallérjára omlanak. – Egyébként Niall Horan vagyok – mutatkozott be. – Lassan két éve dolgozom itt.

– Lisa Montgomery – viszonoztam az üdvözlését. – Egy csaj, aki ki akart szabadulni a szülei fogságából. Jó érzés itt lenni úgy, hogy az apámék azt hiszik, hogy valamelyik belvárosi barátnőmnél alszom. Annyira… leírhatatlan érzés a…

– Szabadság – vágott a szavamba. – Tudom, tudom. Én is így voltam.

– Elég rendes helynek tűnik – állapítottam meg. Az ital kezdte megtenni a hatását, kihatott a testemre. Sokkal könnyedebbnek éreztem magam, és valójában már egy következő pohár után áhítoztam.

– Vendégem vagy egy italra – ajánlotta. – Beszélgessünk.

– Micsoda úriember – kuncogtam.

– Sokan nem ezt gondolják – töprengett. Csevegés közben kiszolgált még pár pulthoz tévedő vendéget, de végig tartotta velem a szemkontaktust. Elmesélte, hogy valójában Nyugat-Virginiában laktak, de ő megelégelte az ottani tájat, az embereket, és titkon egész életében ide, Londonba vágyott. Nem hibáztattam érte. Szerettem ezt a várost. Imádtam, amikor zuhogott az eső, köd gomolygott az utcákon, vagy éppen fényesen sütött a nap, és elveszhettem a ragyogásban. Egy kis idő után rájöttem, hogy egész végig csak ő mesélt, miközben én konokul hallgattam, bólintottam, gügyögtem valami választ a mondandójára.

– Most már én jövök – kacsintottam. – De előtte tölts nekem még egy pohárral. – Fél perc se telt el, és máris elém tolta a következő italt. A bűvös Harmadik Pohár Tequila. Mintha láthatatlan betűk hirdetnék a poháron: Igyál meg, kérlek! Már abban a még-nem-vagyok-részeg-de-kissé-kábult-tompa állapotban tengődtem. Az este egyre jobban kezdett alakulni, mint azt valaha is gondoltam volna. Miért ez az első alkalom, hogy ilyen helyre jöttem?

– Szóval az apukád folyton bele akar szólni az életedbe? – nézett rám. Ismét egy poharat törölgetett el, figyeltem a csuklómozdulatát, az ujjai játékát, a sebes mozdulatait. A fények kezdtek elhalványodni előttem. A Negyedik Tequilám pihent az orrom előtt, de még nem volt merszem belekortyolni. Émelygés kúszott fel a torkomon, de a számban uralkodó forró érzés elnyomta a feltámadó hányingert, és az átalakult valami kellemes, gyöngéd bizsergéssé.

– Ah-haaa – feleltem elnyújtottan. – Mindig. Lisa ez így nem jó, Lisa ez úgy nem jó. Ha megfelelőbben próbálnád kiismerni önmagad, minden könnyebb lenne. Egy frászt! Ő nem hagyja, hogy kibontakozzak, és ráleljek a személyiségemre…

– Nyugalom – csitított. – Most ne gondolj rá. Csak élvezd a pillanatot. – Talán józan állapotomban a szemébe nevettem volna egy ilyen sablonos duma után, de most a kábaság elvette az eszemet, és Niall igazat mondott: el kell felejtenem egy kis időre az apámat, mert különben idegbajt fogok kapni. A mellettem pihenő srác szorosabbra húzta magán a dzsekit.

– Kihívást szeretnék! – derültem fel. Az izgalom végignyargalt a testemen, bizsergéssé fokozódott a tarkónál, és felszárnyaló örömömben a pultra csaptam. – Ez az, Niall! Mondj valamit. – A mellettem lévő srác valamit motyogott, ami elég rosszallónak tűnt, és kissé odébb húzódott.

– Hm… kihívlak, hogy… – pillantott rám töprengve, kéken csillogó tekintettel. – Csókold meg azt a srácot ott – mutatott a távolba. Egy fekete hajú, borostás srác támaszkodott az egyik oszlopnál. Az arca magányos volt, és a haja a szemébe lógott, így nem láthattam tisztán az arcát, de nem tudtam eldönteni, hogy ez leginkább az alkoholnak, vagy a rövidlátásomnak, esetleg tényleg az ő hajának tudható-e be. Inkább csöndben maradtam, fontolgattam Niall ajánlatát. Még sosem csináltam ilyet. Ha apa ezt megtudná, teljesen kiakadna. Már ez a tudat is tettre sarkallt. A kíváncsiság bevájta magát az ereimbe, adrenalinnal pezsdített fel.

– Oké – tartottam fel mindkét kezemet a magasba, aztán bizalmasan előrehajoltam. – De ha megteszem, egy újabb tequilára vagyok hivatalos.

– A ház vendége leszel, egy szó nélkül – erősített meg.

– Hát jó – kuncogtam jót mulatva előre bekövetkezett nyereségemen. Totálisan… be… fogok… rúgni!

Óvatosan leszálltam a székről, de arra nem számítottam, hogy becsiccsentve körülményes lesz a járás, főleg magassarkú cipőben. Az egyensúlyom odalett, tántorogva oldalra indultam, majd megkapaszkodtam az alvó srác karjában. Az ujjaim izmokat tapintottak, melyek az érintésemre összerándultak.

– Ne haragudj – bukott ki hirtelen belőlem, de oda sem néztem, inkább elsiettem a Niall által kiszemelt fiú felé. Már amennyire sietni tudtam abban az állapotban… mármint a részeg, félkómás állapotban.

– Szia – billegtem a sarkamon. – Az a helyzet… hogy… Jézusom, ez túlságosan nehéz! – Kínos csend ereszkedett ránk. A fekete hajú fiú felnézett rám, a tekintete mélyen összeolvadt az enyémmel.

– Lisa vagyok – nyújtottam a kezemet.

– Zayn Malik – motyogta megilletődve, ám büszke csillogást láttam a szemében.

– Szeretnék egy csókot lopni – próbálkoztam. A srác végignézett rajtam, komoly arcán végigfutott valami érzelem, aztán nyilvános nevetésben tört ki. Amolyan jaj-de-kínos nevetésben. Legszívesebben hátat akartam fordítani neki, de mielőtt megtehettem volna, elkapta a karomat.

– Ne haragudj – sütötte le a szemét. – De ilyet még egy lány sem mondott nekem. Olyan… bénán kis aranyos volt.

– Igazából csak egy tequila a tét – vetettem oda. – Nem számít semmit. Igaz?

– Nem számít semmit – erősítette meg a kijelentésemet.

– Többé nem is látjuk egymást.

– Többé nem.

– Elfelejtjük egymást. Ez csak egy buta…

– Fogadás.

– Akkor meg? – súgtam, ösztönözve, hogy ő tegye meg a kezdő lépést. Ezért majd legalább „bezsebelhetek” két tequilát. Sietve oldalra sandítottam, láttam, hogy Niall élénk figyelemmel kíséri ciki próbálkozásomat.

– Attól még különlegesnek akarom – lihegte összeszűkült tekintettel. – Figyelj az érintésemre – suttogta. – Felemelte a hüvelykujját, majd lágyan végigsimított vele csupasz nyakamon. – Éld át az érintésem. Ne figyelj másra! Csak az ujjamra, a bőrünk találkozására, a szikrára… Ne gondolj semmi másra. Érezd át! – Az ujját lágyan a nyakamhoz tapasztotta, finoman kezdte simogatni vele a bőrömet. Összerezzentem az érintésére. – Ugye? Csodálatos. Most hunyd le a szemedet – kérlelt. Így tettem. Szorosan összezártam a szemhéjamat. Csak az ujjaira figyeltem, amint körbejárták a nyakam érzékeny területét. – Most fojtsd vissza egy kicsit a lélegzeted – kérlelt. Reszketve vártam. Ismeretlen volt számomra ez a helyzet, az idegen fiú, ez az egész. Aztán az ajka lecsapott az enyémre. És kifújtam a tüdőmbe rekedt levegőt. Az ajkát gyöngéden, aztán mohón préselte az enyémnek. Feltüzelt. Majd elszakadt tőlem. Az egész olyan gyors, futó volt.

– Ennyiről volt szó, kislány – dörmögte. – Megkaptad, amit akartál. Most pedig szeretnék visszazuhanni magányos önmagamba – felelte. Megrémisztett hirtelen hangulatváltása, de hát nem vonhattam kérdőre. Nem ismertem. Illedelmesen biccentettem, aztán otthagytam. Visszasiettem Niallhoz, újdonsült pultos ismerősömhöz.

– Ez aztán! – csapta össze a tenyerét. – Ez három pohár tequilát is megér, apám. Mi volt ez a forró kémia? Szinte idáig perzselt!

– Ne túlozd el – vihogtam. – A srác aranyos volt, de amúgy egy magányos tuskó. A csók után elküldött.

– Jó voltál.

– Annyira azért nem, hanem megtartott volna.

Niall döbbenten nézett rám.

– Kezdesz feloldódni.

– Ja. Hol a következő pohár? – néztem rá a hajamat a fülem mögé simítva. Egy szempillantás alatt elém tölte az Ötödik Pohár Tequilám, amit laza elégedettséggel kortyolgattam.

– Én a helyében – szólalt meg egy ismeretlen, akcentusos hang, furcsán közelről. – Nem küldtelek volna el. – Az alvó srác felnézett a könyökéből, és végigjártatta rajtam a tekintetét. – Láttalak vele. Zayn egy bunkó. Nem kell törődni vele. A lakótársam, de se modora, se rendkészsége sincs.

– Rendkészsége – ismételtem dünnyögve. – Tetszik ez a szó.

– Kicsit sokat ittál, nem gondolod? – Mr. Mindig Megmondom A Tutit beletúrt göndör fürtjeibe.

– Göndörke – szaladt ki a számon. – Életvitel tanácsadó vagy, vagy csak ennyire képzett?

– Mindkettő – vágta rá lazán.

– Akkor egy profival van dolgom. De sajnos nem vagy az esetem.

Aprót horkantott.

– Ismerem ezt a „nem vagyok eseted” dumát. Rendszerint azzal végződik, hogy a lányok egy sikító orgazmusban temetkeznek a matracba, az én súlyom alatt. – Szavaira elakadt a lélegzetem, és a tenyerem mögé rejtőztem zavaromban. Lángba borult az arcom, éreztem a vérem zubogását az ereimben. Micsoda pimasz, szókimondó tuskó!

– Hm – hümmögtem ismét. – Van egy ötletem. Egy jó kis játék.

– Hallgatlak, kishercegnő.

– Ne hívj így – duzzogtam. – Tisztázzunk valamit: csak az egyikőtök győzhet.

– Mi a nyeremény?

Kuncogtam.

– Hát én! Nem elég nagyvonalú?

– Biztos vagy benne? Nem olyannak tűnsz…

Ez elgondolkodtatott. Nehezen forgó nyelvvel próbáltam válaszolni… vagyis kérdezni.

– Milyennek tűnök? – gügyögtem.

– Ártatlannak.

– Van benne igazság – sóhajtottam. – Ez is apám hibája – tettem hozzá. – Mint minden.

– Köszi Niall – fordultam a pultos felé. – Mindent. De most akadt egy kis dolgom.

– Hát persze, Lisa – felelte. – Menj. És csak ügyesen – kiáltotta utánam. – Megragadtam Göndörke csuklóját, és magam után kezdtem húzni, Zayn irányába.

– Az a lényeg, hogy elbűvöljetek – magyaráztam. – Olyannyira, hogy a végén képtelen legyek választani, de… az egyikőtök mégis jobban hasson rám… Versenyezzetek! – néztem igazi érdeklődéssel a szemébe. Időközben Harry átadta a kezében lévő tequilát, amit egyetlen szó nélkül egyszerre lehúztam, majd a sajátomba is belekortyoltam. A Hetedik Tequila. Görcsös érzés rántotta össze a hasamat, de még távol állt a hányingertől. A hányást azonban nem fogom tudni elkerülni, de mindezt későbbre tartogattam.

– Beszélj vele – paskoltam meg a vállát. – Én addig előremegyek.

– Úgy lesz – súgta mély, dörmögő hangon. – Az enyém leszel, kislány.

– Meglátjuk – kuncogtam szélesen vigyorogva. – Meglátjuk. Találkozzunk a mosdóknál, a hátsó kijárat mellett. Pontosan tíz perc múlva – utasítottam, aztán előrenyomakodtam a tömegben. Izzadt, felhevült férfiak és nők teste vágódott az enyémhez, vállak csapódtak hozzám, kezeket kellett lesöpörnöm a fenekemről, míg végre eljutottam az ajtókig. Visszapillantva láttam, ahogy a két srác egymással társalogva megindul felém. Valahol itt kezdett beütni a töménytelen alkohol hatása. Szédülni kezdtem, a fények összemosódtak, és olyannyira elkapott a kábulat, hogy képtelen voltam tisztán gondolkodni. Végső emlékem a Hetedik Pohár Tequila utolsó cseppje volt, ahogy a torkomat végigmarva lekúszott a gyomromba. A világ remegni, aztán reszketni kezdett, végül egyetlen pislákoló fényponttá zsugorodott, akár egy lüktető gyertyaláng, majd elaludt. Sötétség borult rám.

U.i.: Remélem páran még kitartotok mellettem, és lesz, aki leírja a véleményét. Nagyon unalmas lett a rész? Kíváncsi vagyok, mit gondoltok! Hamarosan kiteszem a következőt is, de örülnék egy kis ösztönzésnek. :) Mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki elolvasta! 

Sam xXx